Szilveszteri sonkás malacok

>> 2023. december 31., vasárnap



Szabinál, a péknél láttam még a malacokat, de nem volt itthon kolbász hozzá, ezért sonkát kockáztam, hagymát pirítottam, tejföllel kevertem , S úgy tettem a gömbökbe.

Hozzávalók:

2 dl tej

2dl víz 

3dkg élesztő 

1.2dkg cukor 

70dkg liszt 

1.6dkg só 

20dkg főtt krumpli 

olívaolaj

Töltéshez:

Kevés olaj

1 fej vöröshagyma

20 dkg sonka kockázva

1,5 dl tejföl

A dagasztónk táljába  beleöntjük a tejet, a burgonya főzővizét, valamint belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, és elkeverjük.Hozzáadjuk az átszitált  lisztet, a sót, majd elkezdjük a dagasztást. Beletesszük az összetört főtt burgonyát, és addig dagasztjuk, amíg a tészta elválik az edény falától. 

Ezután olajjal kikent tálba tesszük a tésztát, majd folpackkal letakarva a duplájára kelesztjük. (Kb. 30 perc alatt.)Lisztezett deszkára borítjuk a tésztát, majd kb. 80 grammos gömböcskéket formázunk belőlük (12 db-ot). Letakarva kb. 15 percig pihentetjük őket.

Ezalatt a hagymát apróra kockázzuk, kevés olajon megpirítjuk, rátesszük a kockázott sonkát is, lekapcsoljuk, összekeverjük a tejföllel . A gömböket kilapítjuk, majd megtöltjük a tejfölös, hagymás sonkával. Kb. egy teáskanálnyi mindegyikbe. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük a töltött tésztákat.

A maradék tésztából elkészítjük a malac alkatrészeit, és a videón látható módon dekoráljuk vele a tésztagömböket. Vízzel nedvesítjük a malackákat. Letakarjuk, és kb. 30  percig kelesztjük őket. Újra lespricceljük őket vízzel.

210 fokra előmelegített sütőbe tesszük őket, majd a sütő oldafalát is lespricceljük vízzel, és 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük a malackákat.

 https://www.mindmegette.hu/toltott-malacka-ahogy-szabi-a-pek-kesziti.recept/

Read more...

Amerikai csokis keksz

>> 2021. április 4., vasárnap

Nagyobbik kislányom szeret velem a konyhában sütögetni. A minap talált egy receptet, és megkért segítsek neki elkészíteni. Tehát így állunk; most már én segítek neki. 💓

Hozzávalók 16 darabhoz:
( Mi amúgy  egyből duplàn sütöttünk.)

15 dkg vaj,
10 dkg cukor,
2 db tojàs,
15 dkg étcsoki,
2 tk. sütőpor,
20 dkg liszt,
15 dkg mogyoró

A vajat, cukrot, tojàst robotgéppel kikeverjük. A mogyorót, csokit felaprítjuk, majd a masszàhoz adjuk. A sütőport elvegyítjük a liszttel és ezt is hozzàadjuk.
Egy nagy gàztepsit kibélelünk sütőpapírral, majd a masszàból diónyi kupakokat halmozunk egymàs mellé. 160-170 fokon, kb. 10-15 perc alatt készre sütjük.

Míg a nagy sütkérezett, és fotózott, addig  a kicsi művészkedett.😍

 


Read more...

Nutellás keksz

 

Nagyon szeretik a lányok ezt a kekszet, egy kicsit átalakítottam, az eredetit,
 mert nem teszek bele annyi ètcsokit, ezèrt úgy gondoltam cukorból sem kell annyi. Természetesen lehet hozzá tenni még ízlès szerint.

Ez volt  az eredeti recept:
https://femina.hu/recept/nutellas_csokis_keksz/

Itt az én verzióm:

Hozzávalók kb.20 darabhoz:
30 dkg liszt
10 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé
15 dkg nutella
12 dkg vaj
1 tojás
1 tojássárgája
1 zacskó vaníliás cukor,
10 dkg kristálycukor
1 fél zacskó sütőpor
1/2 teáskanál só
ízlés szerint tehetünk hozzá még kis őrölt fahéjat, akár rumot vagy rumaromát....

A keverőtálba tesszük a vajat a cukrokkal, a tojásokkal ès habosra keverjük. Hozzádolgozzuk a nutellát,  majd fakanállal hozzátesszük a sós sütőporos lisztet is. Vègül a feldarabolt csokit is. (Ha nagyon kemèny lenne, kis nutellát mèg tehetünk hozzá)
Egy tepsit kibèlelünk sütőpapírral, a tésztából golyókat formálunk ès beletesszük őket egymástól kicsit távolabbra mert terülnek ès nőnek . A kekszeket előmelegített sütőben 180 fokon tíz percig sütjük, majd a tepsiben hagyjuk hűlni. Közben kissé megkeményednek. 

Read more...

Csokis toboztorta

>> 2019. január 5., szombat

Nagyon megtetszett a torta, de dióm nem volt itthon, így èn csokival vontam be az eredeti diószemek helyett. Nagyon finom lett így is.

Hozzávalók a külső borítóréteghez:
30 dkg puha gesztenyemassza
10 dkg darált keksz
25 dkg puha vaj
0,5 deci rum

Hozzávalók a töltelékhez:
20 dkg darált keksz
10 dkg Deluxe Nuss-Nougat-Creme
(Lidl)- nálam Nutella
5 dkg baracklekvár
0,5 deci rum
Kb 1 deci tej, az összegyúrásához

Hozzávalók a díszítéshez:( eredetileg)
Kb. 40 dkg feles dióbél
Ez helyett nálam :
10 dkg csoki
2 evőkanál ètolaj.
 A töltelèkhez az összes hozzávalót egy tálba kimérjük és annyi tejet adunk hozzá, hogy összeálljon, és formálható legyen.
Kialakítunk belőleegykönnycsepp formát vagy akár egy rudat ès tegyük  a hűtőbe fèl órára.
Míg dermed a töltelék, készítsük el a külső borítóréteget.
Mèrjünk  ki minden hozzávalót egy tálba és egy gépi habverővel habosítsuk jól fel.

Toboztorta, kialakítása :
Vizezzük be a munkafelületet, és a kezünkkel nyomkodjuk le és kb. dupla méretű formát alakítsunk ki mint amilyen a töltelékünk.
Hozzuk elő a hűtőből a tölteléket és tegyük a közepére.
Vizes kézzel a kilátszó réteget borítsuk rá a töltelékre és kenjük el rajta.
Vegyünk elő egy torta tányért, és szórjuk meg darált keksszel.
Vizezzük be ismét a kezünket és emeljük fel a kialakított tortát, ès a tetejével lefelé rakjuk rá a tányérra, majd ismét simítsuk el vizes kézzel rajta a külső réteget, és alakítsuk ki a végleges toboz formánkat.
Legvégül rakjuk rá egymás mellé, a fél dióbeleket.
Vagy vonjuk be csokival.
Hűtőbe dermesztjük kb. 1-2 órát, hogy szépen szeletelhető legyen.

Recept forrás:
http://bibimoni.blogspot.com/2014/11/toboztorta.html?m=1




Read more...

Túrós-tejszínes torta colának álcázva.

>> 2016. február 14., vasárnap


Megláttam egy videót:

https://www.youtube.com/watch?v=m3Xctmr6Itk

A videót látva kedvet kaptam, de soha többet mégegyszer. A colaszerető férjemet szerettem volna vele meglepni. Mindenesetre boldog Házassági.Évfordulót nekünk. :-)

Amit én tettem bele:
Kb.12 db.babapiskóta,
kevés vaníliacukros tej,
Kb.40 dkg csoki, ez 2 evőkanállal étolajjal felolvasztva gőz felett
2 dl tejszín,
2 dl joghurt,
20 dkgtúró
10 dkg cukor,
1 vaníliás cukor,
1 citrom héja,
10 gramm zselatinpor
Fél doboz barackkonzerv felkockázva.
A colásüveget kimossuk, kiszárítjuk, papírjától, kupakjától megszabadítjuk, ezeket félretesszük. Ezután a felolvasztott csokival kibéleljük.smile hangulatjel, majd dermedés után mégegyszer. Az enyém vastag lett. Közben kockázzuk fel a barackot, melegítsük össze a joghurtot, a cukrot, a zselatinport. Nem kell forrónak lenni. Turmixoljuk hozzá a túrót is.
Ezután verjük fel a tejszínt habnak. A kettőt keverjük óvatosan össze. A közben kétszer becsokizott, megdermedt üvegbe kezdjük rakni.a vaníliás tejbe forgatott babapiskótákat, majd tegyünk krémet.(Egyébként maradt a krémből.) Majd megint a babapiskótákat rakjuk. Végül.a nyílásnál is becsokizzuk. Ha megdermedt, leapplikáljuk az üveget. Nagyon nem egyszerű. Ezután visszaszarakjuk rá.a colás papírt és kupakot, majd tálaláskor várjuk a hatást.smile hangulatjel.




Read more...

Nutellás muffin Boróka és Kincső módra.

>> 2015. december 10., csütörtök


Végy egy hétvégei napot. Ha lehet, vasárnapot. Soha máskor, de aznap kelj reggel 6-kor és keltsd fel anyukád, a muffintepsikkel a kezedben. Merthogy az Anya ígért muffinsütést mára. Ezután a kistesót is ébreszd fel, nehogy kimaradjon a buliból. Miután mindenki sütésre kész, vegyél elő 4 tojást. Meg még egyet, mert egy közben összetört, majd bízd őket Anyára. A cukros zacskót vedd ki a kistesód kezéből, a cukroskanalat a szájából, s 30 dkg-ot keverjetek a tojáshoz. 30 dkg vajat is keverjetek hozzá, és még 15 dkg Nutellát, aztám menjetek kezet mosni, mielőtt mindent összekentek a nutellàs-vajas kezetekkel. Keresd meg a lisztet, s csak annyit önts ki a földre, hogy a tésztába is jusson 30 dkg, amihez két kanál kakaóport és fél csomag sütőport is öntsetek. Ezt a lisztes keveréket már fakanállal keverjetek a tésztához. Természetesen felváltva, hogy mindenki keverje egy kört, mìg Anya tízig számol. Kevés tej mehet hozzá, ha nagyon kemény a tészta. Kb.fél-1dl. Ezután kérd meg Anyát kapcsolja be a sütőt, 180 fokra melegítse elő. Ti addig két 12 db.os muffintepsibe tegyetek mindenhová muffinpapìrt és egy fagyiadagolókanállal rakjatok mindegyikbe egy-egy adag tésztát . Természetesen mindkettőtök tepsijében levő tészta egyenletes, csodaszép. Mindenkié a legszebb. Azért Anya megigazgatja. Míg sül a muffin, a tetejére olvasszatok Anya segítségével 20 dkg csokit, két evőkanál olajjal. Kb. 10 dkg. mogyorót töressetek Apával durvára. Nehogy már Apa aludjon, mikor még nem is látta, hogy milyen szépen púposodik a sütőben a muffin. Ha végre, megsült, csokizzátok be egy-egy szilkonecset segítségével, majd szórjátok meg a tetejét mogyoróval. Persze a mogyorót teszteljétek közben, hogy biztosan jó-e. Azután próbáljátok meg békén hagyni a muffinokat, míg a csokimáz megdermed.  Természetesen a dícséreteket, miszerint ilyen finom muffin se sült még soha senki konyhájában, nyugodtan zsebeljétek be. Jó étvágyat hozzá!:-)
Tehát a hozzávalók:
4 tojás
30 dkg cukor,
30 dkg vaj
30 dkg liszt
èl csomag sütőpor
2 kanál kakaó
15 dkg nutella
Kb.1 dl tej vagy joghurt
Tetejère:
20 dkg csoki
2 ék.olaj
10 dkg mogyoró




Ötletadó:
http://87.229.99.115/hu/recept/desszert/Nutellas_muffin

Read more...

Mézes puszedli

>> 2015. november 15., vasárnap




Készítettem már puszedlit; a mamám félét, az is finom volt,  az diós volt. De, ha nincs az ember lányának túl sok diója, akkor ez a puszedli remek választás.
Itt találtam, s már harmadszor készítem, pár héten belül. Egyszerűen nem tudjuk megunni.
A recept úgy jó, ahogy van, csak annyit változtattam, hogy egy kicsivel több fűszert tettem bele.
De ez lehet az én fűszerem hibája.

Hozzávalók:

3 tojás sárgája
1 egész tojás
15 dkg porcukor
3 tk. mézeskalács fűszerkeverék
4 ek. tejföl
25 dkg méz
5 dkg zsír (vagy 8 dkg vaj)
60 dkg liszt
2 tk. szódabikarbóna

Máz:
3 tojás fehérje
25 dkg cukor
vagy
20 dkg csoki
2 evőkanál olaj

Összekeverjük a tojásokat a porcukorral. A mézet és a zsírt, vagy vajat, összemelegítjük. Hozzákeverjük a  tojásos cukorhoz, majd hozzákeverjük mézesfűszereverékert és a tejfölt is.A lisztet alaposan elkeverjük a szódabikarbónával, majd ráöntjük a folyékony hozzávalókat és egy fakanállal jól elkeverjük. Betesszük egy tálba, vagy zacskóba és éjszakára  és hűtőbe tesszük. Egy kissé ragacsos egyébként.
Másnap vizes kézzel kisebb diónyi golyókat formázunk belőle.  Sütőpapírral bélelt tepsire tessük őket, egymástól kellő távolságra ( meg fognak nőni),  majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 9-10 perc alatt készre sütjük.
Míg sülnek, a tojásfehérjét a cukorral kemény, fényes habbá verjük. A kisült puszedliket még forrón a mázba mártjuk, vagy egy másik módszer szerint visszatesszük  a sütőbe 100 fokra, kb. 5 percre. De vigyázzunk, ne süljön túl!
(Rózsaszínszerető kislányoknál lehet szinezni is a mázat.:-))
Lehet csokimázzal is diszíteni, amihez a csokit gőz felett megolvasztjuk, olajat teszünk hozzá, bekenjük a puszedliket és tetszés szerint diszítjük. Vonalazzuk fehércsokival, vagy megszórjuk színes cukorral.
 
 


Read more...

Vavyan Fable

"Azt, amik vagyunk, a szavak csak sejtetik, el nem mondhatják."

Blogger templates made by AllBlogTools.com

Back to TOP